Napelem méretezés

Kiszámítjuk, hogy mekkora napelem kell

Napelem méretezés
  • saját fogyasztásunk ellátására,
  • az épület (pl. fűtés) fogyasztásának ellátására,
  • pontosan, mérnöki számítással alátámasztva.

Mi alapján méretezzük a napelemet?

Lehetőség szerint a korábbi évek villanyszámlái alapján érdemes méretezni a napelemet. Célszerű közvetlenül a napelemes kivitelező cégekkel felvenni a kapcsolatot, ők általában díjmentes tanácsadás keretében segítenek meghatározni, hogy mennyi napelemet érdemes telepíteni. A napelem által megtermelt és az épületben elfogyasztott elektromos energia hosszú távon közel azonos kell, hogy legyen. Erőművi jelleggel - tehát kifejezetten túltermelésre méretezve - nem üzemeltethetünk napelemeket, az áramszolgáltatók csak annyi többlettermelést vesznek át díj ellenében, amit később (egy éves elszámolási időszak alatt) el is fogyasztunk.

Egy 1 kWp névleges teljesítményű rendszer átlagosan 1200 kWh elektromos áramot termel évente, tehát az éves fogyasztásunkat 1200-zal kell osztani, hogy megkapjuk az ideális napelem rendszer névleges teljesítményét. A napelemrendszer teljesítményét kWp [kilo-Watt-peak]-ben adják meg a gyártók, a "peak" arra utal, hogy ez az adat a napelem elvi csúcsteljesítménye, azaz a névleges teljesítménye.

Új épületekhez és teljes korszerűsítés esetén

Ha korábbi fogyasztási adatok nem állnak rendelkezésre (vagy ha azok már nem relevánsak), érdemes felkeresnie minket, ugyanis mérnöki számítással tudjuk a napelemet méretezni. Ha például új épületet építünk és elektromos fűtés + napelem kombinációval fogjuk ellátni a házat, akkor már a tervezési fázisban le tudjuk méretezni a napelemet. Egy ilyen számítás két részből áll, az egyik az épület villamosenergia fogyasztását meghatározó energetikai számítás, a másik a fogyasztó által használni szándékozott berendezések fogyasztásának becslése.

Napelem méretezés

0-200 m² között

30.000 Ft

Kiszállás nélkül, építészeti tervek alapján Megrendelés

Precíz mérnöki számítást kap.

Meghatározzuk az épület hőszükségletét.

Megadjuk az épületgépészeti rendszerek fogyasztását.

Egyeztetjük az elektromos berendezések fogyasztását.

Meghatározzuk, hogy milyen, mekkora, hány darab napelem szükséges.

A napelemek hozamát PVGIS számítással modellezzük, ellenőrizzük.

Napelem méretezési szolgáltatásunk nem tartalmaz kiszállást és felmérést, a számítás elkészítéséhez eredeti építészeti tervek szükségesek (alaprajz, metszetek rétegrenddel, nyílászárók műszaki adatai, műszaki leírás). Ha tervrajzok nem állnak rendelkezésre, kérje egyedi árajánlatunkat az alábbiakban! A megrendelést egy munkanapon belül rögzítjük, a fenti bruttó fizetendő díjat visszaigazoljuk.

Felméréssel együtt is kérhető

Kérjen tőlünk árajánlatot kiszállással és felméréssel egybekötött szolgáltatásra. Az alábbi űrlapot pár perc alatt kitöltheti, mi elküldjük Önnek ajánlatunkat egy munkanapon belül.

Árajánlat kérése

Szakszerű méretezés PVGIS számítással

A PVGIS (Photovoltaic Geographical Information System) számítás egy szabványosított módszer, ami az éves hozamot (áramtermelést) számítja ki. Figyelembe veszi az épület földrajzi elhelyezkedését (éghajlati, napsugárzási adatokat), a tervezett napelemek tájolását, dőlésszögét, fajtáját. Ezzel a számítással ellenőrizzük, hogy az éves hozam megfelelő-e az épület fogyasztásának fedezésére.

Elektromos kazán méretezése a napelemhez

Elektromos fűtés méretezés + napelem

Az elektromos fűtések (pl. villanykazán) méretezését mindig az épület tényleges hőszükséglete alapján végezzük (napelemes szolgáltatásunk ezt is tartalmazza). A napelem méretének meghatározásához először ki kell számolnunk az elektromos épületgépészeti berendezések éves energiafelhasználását. Mérnöki számítást készítünk, amely figyelembe veszi a szerkezetek hőszigetelését, a nyílászárók jellemzőit, sőt, az ablakokon át bejutó sugárzási energiát is. Az épület hőszükségletének kiszámítása precíz energetikai számításokkal történik, amelyek figyelembe veszik az épület minden műszaki paraméterét. A számítás során az alapadatokat az építészeti terveknek megfelelően (vagy a helyszíni felmérés szerint) veszünk fel, így biztosan nem lesz sem alul-, sem túlméretezett a rendszer.

Becslés helyett precíz méretezés

elkerüljük a túlméretezést (a többlet energiát a szolgáltató nem vásárolja fel)

a napelem épp megfelelő lesz, elkerüljük az alulméretezést

nem fűződik hozzá pénzügyi érdekünk, hogy nagyobb rendszert vegyen

a számítás az elektromos fűtés (elektromos kazán, elektromos padlófűtés, fűtőpanelek) méretezését is tartalmazza

Országosan várjuk megrendelését

Térkép

Az Országos Tanúsító Központ egy mérnöki hálózat, amely az épületenergetikával foglalkozó szakembereket kapcsolja össze. Országosan több mint 50 helyi partnerrel működünk együtt, mérnökeink az ország összes településén dolgoznak. A munkát az ingatlanhoz közeli, szabad szakértő végzi. Napelemes rendszerek méretezésénél is garantáljuk az árakat és a feltételeket, nem éri Önt meglepetés.

Kérjen egyedi árajánlatot e-mailben

Egy munkanapon belül elküldjük Önnek árajánlatunkat a napelem méretezésére vonatkozóan.

Árajánlat kérése